 |
ArculattervezésAz arculattervezés az egységes cégmegjelenés kialakításához szükséges folyamat. Akár előzetesen kidolgozott kreatív koncepció alapján indul, akár nem, a folyamatban elsőként a logó kerül kidolgozásra.
Mivel gyakran lényegében a nulláról indul a munka, reklám ügynökségünk designerei sok és sokféle minta bemutatásával igyekeznek segíteni a megrendelőt elképzelései megfogalmazásában. Alapinformációt jelent ugyanakkor a logóban szerepeltetendő szöveg mennyisége (rövid cégnévtől akár egy szlogenig), illetve a grafikai tervezés szükségessége és stílusa.
A logó tervezés elkészítéséhez iránymutató lehet a tevékenységi kör, az ahhoz kapcsolható jellegzetes szimbólumok, formák; és természetesen a megrendelő ízlése, preferált színvilága is.
A logóra alapozva alakítható ki a kisarculati anyag, ami azoknak a mindennapi eszközöknek az egységességét teremti meg, melyek már egy kisebb, avagy éppen induló cég életében is fontos szerepet játszanak - névjegy, levélpapír, bélyegző, cégtábla stb. Teljes arculatkialakítás esetén viszont további grafikai elemeket is megtervezünk, mint például a céges reklámtárgyak vagy a cégautó megjelenése.
Nagyon fontos szempont az arculattervezés során a költséghatékonyság annak érdekében, hogy az egyes elemek előállítása a legkedvezőbben történhessen. Bizonyos megoldásoknál figyelembe vesszük, hogy egyfelől fokozzák a megjelenés igényességét, ugyanakkor például nyomdatechnikailag bonyolultabb, drágább módszerrel állíthatóak elő. Az ehhez hasonló alternatívákról mindig tájékoztatjuk a megrendelőt, aki így saját lehetőségeihez és igényeihez mérten tudja kiválasztani a számára optimális változatot. Előre gondolkodással segítünk a későbbi költségtakarékosságban is - itt emlíhető többek között a biankó (csak az arculati elemeket tartalmazó, utólag bármikor "névreszabható") névjegykártyák gazdaságos sorozatnagyságban előnyomása.
Az elkészült arculat jellegzetességével és egységességével biztosítja, hogy bárhol is kerüljön alkalmazásra, a felhasználóban, szemlélőben mindig az adott céget (vagy terméket) idézze fel; és alapjául szolgál minden későbbi vizuális kommunikációnak.
Merre tovább?

Olvasson többet a termék- és cégarculat kialakításáról
Tekintse meg egyéb kreatív tervezési szolgáltatásainkat
Kérjen árajánlatot arculattervezésre és egyéb szolgáltatásainkra
Vegye fel velünk a kapcsolatot, kérdezzen vagy üzenjen
Kérdések és válaszok - logók
Kérdések és válaszok - logótervezés
Kérdések és válaszok - grafikai stúdió
|