2005. október 17.

		éééééééééééééééééés rafting meg az útja. Kis csapatot alkottunk és felkerekedtünk mi, hősök, hogy meghódítsuk a Soca (ismertebb olasz nevén az Isonzo) vad vizeit. Szombaton hajnalban kis késéssel, a tervtől eltérve bár, de elindultunk - kreatívan megoldva az útlevél hiányának kérdését is. Kisebb-nagyobb kitérőkkel és csavarokkal - a tervet teljesen semmibe véve - megtaláltuk és meglátogattuk a Würthersee-t. Hát igen kérem, aki tud élni...! Vízisí, pálmafák, kis vízesés, a háttérben festői hegyek, a lábainál hever a tó, melyen sejtelmesen megcsillan a napfény, a tófenékig lelátni, ahol naphalak és lazacok kergetőznek, a kacsák lustán napoznak és csipegetnek, a nyugdíjasok a parton süttetik kissé visszeres lábaikat stb., de nem időzhettünk soká ebben az idilli környezetben, csattognunk kellett tovább, hiszen a TERV-től már így is jócskán eltértünk és még várt ránk a bledi tó. Bled és a tava, melynek közepén a sziget varázserővel bír. A legenda szerint aki áthajózik és megkongatja a harangot, annak lehet egy kívánsága. Mivel a varázslópontjaim már igencsak fogyóban, kívánságom viszont rengeteg, kerestünk egy gondolás embert, hogy vigyen át minket a szigetre, október lévén mégse ússzunk. De már késő volt, gondola aznap már nem ment, kívánságok elnapolva. Hát persze, hogy elkéstünk, fontos harci feladatunk volt, a hegyormon lévő várat kellett meghódítanunk. Két csapat indult bekeríteni a várat. Az egyik biciklivel szerpentinen, a másik a hegyoldalat megmászva, veszélyekkel, tériszonnyal mit sem törődve, bátran és hősiesen indult neki. A hegytetőn, legyőzve a mélységet és veszélyeket, levegő után kapkodva, de igen büszkén csodáltuk meg a panorámát, melyet a tó és a hegyek nyújtottak. Hát csudaszép volt. Gyönyörű képek készültek. Beesteledett, mi ismét autóba ültünk, hogy elfoglaljuk szállásunkat. Megmásztuk az üveghegyet (Vrsič és a hágója). Borzasztóbb volt a nevénél is, hajtűkanyar hajtűkanyar hátán, 1600 m-re fel, majd le. Ez a hágó próbára tett minket, a legviccesebb része azonban az volt, mikor úgy 1300 m magasan, a semmi közepén, a nagy sötétségben egy piros jelzőlámpa állta utunkat, majd 3 perc után továbbengedett. Kiderült, hogy a lámpa a következő kanyar utáni útszűkítés miatt működött. Megérkeztünk Cezsocába, ahol kiderült, hogy a szállásunkat már kiadták. Sajnos, valaki másnak. Hát igen, ezt mindenki vérmérsékletének megfelelően reagálta le: volt aki pánikolt picinykét, volt aki veszekedett és volt aki az akkor megszületett jelszó alapján cselekedett, vagyis: mindig legyen nálad törölköző és kellő mennyiségű pálinka (lehetőleg lándzsás útifűnek álcázva). Ittunk, mert ha kellő mennyiségű pálinka van, olyan nagy baj nem lehet :O) Mégiscsak mi jártunk a legjobban, engesztelésképpen egy három csillagos szállodában szállásoltak el minket, ahol szauna, uszoda, láblógatás, kártyapartik jutottak nekünk osztályrészül. Hát chippendale fiú vagy legalább egy árva tűzoltó ugyan nem volt, de gyönyörű panoráma igen, ami mindenért kárpótolt minket. éééééééééééééééés másnap végre rafting. Már akinek, mert nem mindenki evezett mindkét nap. Az alapfelállás az volt, hogy lehetett vasárnap is és hétfőn is evezni. Aki vasárnap nem evezett, az kirándult vagy felfedezte a legjobb helyeket (mi mindig ugyanoda mentünk, ahol hatalmas, óriás brutálállat pizzákat kaptunk). Miután legyűrtük az ebédet, szétnéztünk a környéken, gyönyörködtünk a felhő övezte hegyekben és vártuk vissza az előfutár evezőbajnokokat, vajon túlélik-e és mit mondanak, másnap be merjünk-e szállni a hajóba vagy inkább hagyjuk is ezt az evezés dolgot. Túlélték, visszaértek, összeszedtek minket, lógósokat és elvonultunk grillezni. Az isten háta mögé két sarokkal, a faluszélen frankó kis placcra, ahol mécsesek égtek, Kispál szólt és a hús is sült. Megkajáltunk, beszélgettünk, majd hazamentünk és hajnalig buliztunk. Reggel már összepakolva gyülekeztünk a szálloda előtt, ahonnan indult a bátrak csapata és elrongyoltunk evezni. Az eső persze szakadt, a neopren vizes volt, a víz hideg, kis csapatunk viszont lelkes. Az elején még mosolyogtunk:O), ám jött a java: voltak borulások, voltak pánikok, hajómentés, vadvízi úszás és nagy hullámok is, kinek mi jutott. Én borzasztóan élveztem, szerintem istenkirálycsászár volt. Végül mindenki megúszta, ki gyalog, ki csónakon ért be a kiszálló helyre. Én szívesen mentem volna mégegy kört:O), de ez most kimaradt, így majd legközelebb... Átöltöztünk és nekivágtunk a hazafelé vezető útnak. Haza mindig hazatalál az ember, nem tévedtünk el (Edo-Gyöngy navigálásának köszönhetően), így már hajnali kettőkor elköszönhettünk egymástól Budaörsön, tudván, hogy reggel találkozunk (persze dél lett belőle).
Edina