| | Régóta sejtettem, hogy a cégek igaziból azért vannak, hogy jókat együnk, igyunk, vigadozzunk. Az ACT-nek sem sikerült erre az elméletemre rácáfolnia. Alig melegedett meg az újonnan érkezett emberek alatt a szék, máris szaladtunk egy jófajta kis étterembe, hogy ezt megünnepeljük.
A hírünk megelőzött minket, ezért egy fülig mosolygó harsányan kedves pincérnő egyenest az alagsorba tessékelt minket. Birtokba vettük hát a pincét. Kisebb időutazásnak is beillett ez a vacsora, hiszen a cég teljes spektruma korban, nemben és időben képviseltette magát. Hamar szembesültünk a ténnyel, hogy Péter nem bízta a véletlenre a jó hangulat kérdését. Cégfőnk bátran egy rövid ámde annál hatásosabb performenszbe keveredett a pincérnővel a számlázás részleteit illetően. A pince kérlelhetetlen anyatigrise ezt pár előre bekészített mosollyal és némi kétkedéssel fogadta, de végül engedékeny belátással az arcán távozott jobbra el.
Hamarosan megérkeztek az első italok. Házi kedvenc anyatigrisünk továbbra is szívén viselte kedélyállapotunk alakulását, az én kedvemért például kecsesen körberingta az asztalt, hogy végül megmondhassa, hőn áhított sörömet majd a következő körben fogja hozni. A hatás leírhatatlan volt… Többen udvariasan fészkelődtünk, már-már felugrottunk megsegítésére eme kedves tüneménynek, de ekkor belibbent a hiányzó italokkal, így mindenki megnyugodhatott, hogy ez is csak a show része  .
Ezt követően megérkeztek a vegyes tálak. Eleinte kicsit szolidan, visszafogottan, majd később már egymás kezére csapva megindult hát a lakomázás. Ezt követően az újonnan érkezettek érezték, hogy valamit tenniük kell, hiszen a tányérokról elfogyott az étel és mindenki kedélyesen hátradőlve beszélgetni kezdett. Nem akartunk csalódást okozni. Robi rögvest felfedezőútra indult, én pedig szolgálatkész pincérnőnkkel megküzdöttem még egy szelet húsért, amit komótosan majszolni kezdtem.
Rosszul mértük fel a helyzetet, mert Árpin volt most az ámulás sora. Vezérünk ugyanis egy jól felkonferált akció keretében átadta neki a cég ajándék tortáját. Lányok ti ezt már úgyis tudjátok, de azért utoljára egyszer még elmondom: Nem a
méret a lényeg!
Mi következtünk. Mint újonnan érkezettek, kedvesen de határozottan beszámoltunk arról, hogy milyen kisebb illetve nagyobb cégeket sikerült eddig gallyravágnunk. Mindenki nagyon elégedett volt velünk. Eztán a keménymag még kisebb adomázgatásba kezdett, de nemsokára egy végső lépésre szántuk el magunkat: hazamegyünk. Volt aki ekkor kutyává, mások csacsivá, míg valaki gyíkká változott, de már mind elmúlt.
Tamás
|
